Hívj minket!
+36 30 135 5898 

Csoportoknak

Olcsóbban szeretnél kikapcsolódni? Szervezz csoportot!

Csak néhány programunknál van konkrét túraidőpont feltüntetve. Egyéb esetben a túra a kiírásban feltüntetett minimális létszám meglétét követően a csoporttal egyeztetett időpontban indul.

A csoportlétszám megléte esetén a „Kapcsolat" menüpont alatt tudtok egyedi időpontot kérni, amit célszerű indulás előtt legalább 3 héttel megtenni, különben nem biztos, hogy az általatok kért időpontra főszezonban garantálni tudunk szabad túravezetőt.

Kérjük, hogy az időpont egyeztetést követően, a jelentkezési lap kitöltése után a túravezetői díjat egy összegben fizessétek be.

A csoport szervezője - amennyiben (személyén kívül) a túra indításához szükséges minimális létszámot sikerül beszerveznie - egyedi kedvezményben részesül, így Neki csupán egy jelképes összeget, 1.000 Ft túravezetői díjat kell fizetnie.

Amennyiben mégsem lenne meg a szükséges létszám, azonban vállaljátok, hogy a minimális létszám után járó túravezetői díjat megfizetitek, akkor természetesen az alacsonyabb létszámmal is indítjuk a programot.

Kapcsolódó utak

Peilstein

Sziklamászás Peilsteinben

A Wienerwald-ban található Peilstein több száz jól biztosított sziklamászó útjával egy igazi mászóparadicsom. A kb. 850 útból a kezdő és haladó sziklamászó egyaránt megtalálja a neki megfelelő nehézségű mászóut...

Grossvenediger túra (Csoportoknak!)

Grossvenediger túra (Csoportoknak!)

A Hohe-Tauern Nemzeti Parkban elhelyezkedő Venediger-csoport változatos formáival és magasságával a túrázók és síelők birodalma. Sok híres hegymászó első csúcsélménye a Grossvenedigerhez kötődik, amely Ausztria...

Triglav ferrata (Csoportoknak!)

Triglav ferrata (Csoportoknak!)

A Triglav (2864 m) a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsa, mely valójában nem csupán egy csúcs, hanem egy kiterjedt mészkő masszívum, amelyre különböző irányból túrautak sokasága vezet. Egyben a Triglav a Júliai-Alp...

Wienerwald, Hohe Wand gyermekeknek

Wienerwald, Hohe Wand gyermekeknek

A Bécsi-erdőben (Wienerwald) található Mödlingbe könnyen eltalálunk, hiszen az osztrák fővárostól mindössze néhány kilométerre délre, az A2-es autópálya mellett fekszik. A Mödlinger Klettersteig mellett sokféle...

Rax klettersteig (Csoportoknak!)

Rax klettersteig (Csoportoknak!)

A Raxalpe a magyar-osztrák határtól alig egy órányira, Alsó-Ausztria déli részén, a Semmering síterep szomszédságában terül el. A minden oldalról meredek sziklafalakkal határolt fennsík átlagos magassága 1600-1...

Grossglockner mászás

Grossglockner mászás

A Hohe Tauern-ben található Grossglockner Ausztria legmagasabb csúcsa, és egyike azon kevés hegyeknek, melyeket a hétköznapi emberek is jól ismernek. Nyáron, a főidényben óriási a forgalom, pedig a gerinc és a ...

Szlovák Paradicsom

Szurdoktúrák a Szlovák Paradicsom szívében

A Szlovák Paradicsom az ország egyik legnagyobb természetvédelmi tájegysége. Az igen mély, sötét, nehezen megközelíthető völgyszakadékokkal és zuhogó vízesésekkel szaggatott hegyhát kiemelkedései 800 - 1200 mét...

„Ötscher 1893 - nem túl magasan...”

„Ötscher 1893 - nem túl magasan...”

Az ausztriai Ötscher régió legszebb természeti kincsei között találjuk a régió névadóját, az "osztrák Fuji"-ként is emlegetett Ötschert, melynek 1893 magas csúcsa tekintélyt parancsolóan emelkedik ki a környező...