Hívj minket!
+36 30 135 5898 

Matterhorn
4 nap, utazással együtt. Kizárólag egyéni időpontokban!

A Wallisi-Alpokban található hegycsúcs a maga 4478 méteres magasságával a hetedik legmagasabb a négyezresek sorában, normál útjai (a Lion ridge, és a Hörnli ridge) pedig a legnehezebbek közé tartoznak az Alpokban. Minden kezdő és haladó túrázó álma a csúcs megmászása, amely nagy erőfeszítést és kitartást igényel, de a feljutás élménye bőségesen kárpótol minden viszontagságért.

A felkészülés!
A hegy megmászásához elengedhetetlen a megfelelő felkészültség, amihez hozzátartozik a biztos mozgás magashegyi környezetben, a technikai eszközök (hágóvas, jégcsákány, biztosító eszközök) használatának ismerete, valamint a kitűnő erőnlét. Szükséges még a jó akklimatizációs képesség is, ami egyénenként változó.
Ezért ha valaki erre a túrára szeretne jelentkezni, és még nem mozgott ilyen nehézségű terepen, szükséges egy alacsonyabb, de hasonló nehézségekkel bíró túrát teljesíteni (pl.: Grossglockner Stüdlgrat, Ortler), hogy biztosan fel tudja mérni saját képességeit. Ezekre a túranaptárunk alapján tudsz időpontot választani, vagy kérhetsz egyéni időpontot. A siker érdekében előzetes akklimatizáció szintén javasolt.

Túraprogram

1.nap:

Kiutazás egyénileg Magyarországról (Budapest-Täsch (Svájc) 1200km, kb 13-15 óra, szállás kempingben (kb 25 CHF, vagy hotelben kb.100 CHF).


2.nap:

Täsch-Hörnlihütte (3260 m)
Täschból elektromos vonattal megyünk fel Zermattba. A belvároson 15 perc alatt végigsétálva beállunk a Schwarzsee-ra induló kabinos felvonóhoz kígyózó sorba, ami egy átszállással felvisz minket, illetve számos további érdeklődőt és csúcsaspiránst a 2584 m-en épült felső (Schwarzsee) állomásra. A tótól gyalog folytatjuk utunkat a viszonylag meredek ösvényen, amíg elérjük a svájci alapossággal egy nagy sziklafal tövébe épített fém „lépcsőházat". Ezt követően már hamarosan megpillantjuk a nemrégen újjáépült Hörnlihüttét (3260m). Újabb egy órányi meredek emelkedő leküzdése után máris a ház teraszáról élvezhetjük a pazar kilátást: a Monte Rosa csoport nagyszerű csúcsaira és a félelmetes Matterhornra. Miután alaposan kifújtuk magunkat és megbarátkoztunk a házzal, még egy kellemes délutáni sétát teszünk másnapi utunk első szakaszára, már csak a jó aklimatizáció kedvéért is.

Szintemelkedés: 700 m
Menetidő: 5-6 óra


3. nap:

Hörnlihütte - Matterhorn ( 4478 m ) - Hörnlihütte – Zermatt - Täsch szállás

Kora hajnali indulás - együtt a számos csúcstámadó mászótársunkkal. Beállunk mi is a sorba, ami a felfelé mászás közben lassan azért felszakadozik ugyan, de magányra azért nem kell számítani. A Hörnli-gerinc beszállásánál mindjárt egy igazi erőpróba fogad minket; meredek (függőleges), kötéllel biztosított kb. 30 m magas felszökés felelős a jó bemelegítésért (ez az előző nap végéről már ismerős lesz).
Rövid pihentető szakasz után elérjük azt a torony-rendszert, amin lentről a feljutás egyszerűnek tűnik, közelről viszont izgalmas labirintus. A mászásra és a mozdulatokra végig oda kell figyelni, nehézsége UIAA II, helyenként III-as felszökésekkel tarkítva.
A tornyok megmászása után hosszan kapaszkodunk felfelé egy sekély kuloárban, balra alattunk a Furggleccser hasadékai ásítoznak. Egy nagy térség fölött hatalmas áthajló sziklafal aljában elhaladva megpillantjuk a Solvay hüttét (4003m). A ház alatt még egy erőpróba vár ránk. egy kb. 10 m-es függőleges IV- felszökés, ami után jól jön a pihenő a Solvay-hütte teraszán. A ház után sem lesz sokkal könnyebb a mászás, de további "röpke" három órás koncentrálás és mászás után végre a csúcson fújhatunk egyet. Hatalmas élmény, de nem érünk rá sokat időzni! Vissza ugyanezen az úton ereszkedünk, és nagyjából ugyanennyi idővel is kell számolni, mert a visszaút, a mászások, a köteles ereszkedések lefelé sem lesznek könnyebbek, és már az energiánk is fogytán lesz.

A vezető által meghatározott szintidőket szükséges nagyon szigorúan figyelembe venni!


Szintemelkedés: 1200m
Oda-vissza: 12-14 óra


4. nap:

Hazautazás egyénileg (kb. 1200km)

Túra nehézsége  

AD+, III-

Technika: wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw

Kondíció: wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw

Szükséges felszerelés

Eső, hideg és szél ellen védő ruházat, kamásli, túrabakancs, napszemüveg, fényvédő krém, elsősegély csomag, fejlámpa, 35-40 literes hátizsák, túrabot.
Technikai felszerelés (sisak, beülő, jégcsákány, hágóvas, 2 db HMS karabiner, 4 db szóló karabiner, 1 db ereszkedő és/vagy biztosító eszköz, 1 db jégcsavar, varrott Dyneema hevederek és kötélgyűrűk, kötél, stb.).

A szükséges technikai felszerelést igény esetén mi biztosítjuk a túra során!

Létszám

1 fő vezetőnként, gyakorlott sziklamászók esetén 2 fő vezetőként.

Ár

375.000,- Ft

Matterhorn
4 nap, utazással együtt. Kizárólag egyéni időpontokban!

Előleg

200.000,- Ft, amely jelentkezéskor esedékes.

Fennmaradó összeg

175.000,- Ft, amely az utazás előtt 30 nappal esedékes.

Ár tartalmazza

A hegyi vezetés és a szervezés díját, a vezető(k) vasút/felvonójegyeinek, valamint a szállással kapcsolatban felmerült költségeit, továbbá a technikai felszerelés bérleti díját.

Ár nem tartalmazza

A túravezető és a résztvevő(k) kiutazását (Budapest – Tasch- Budapest: kb. 2400 km, üzemanyagköltség és autópályadíjak), az esetlegesen felmerülő parkolások díját, a résztvevők vasút/felvonójegyeinek díját, a szállás költségeit, valamint az étkezést és a biztosítást.

Utazás  

Egyéni kiutazás Magyarországról.

Szállás  

Első éjszaka Täschban egyéni preferencia alapján kempingben vagy panzióban, egy éjszaka a Hörnlihüttében, és az utolsó éjszaka újra Taschban.

Biztosítás  

Ehhez a túránkhoz az EUB Top, vagy a Top Extra utasbiztosítását ajánljuk Sport Extra kiegészítéssel.

Sport-Extra biztosítást szeretnék kötni.

Túravezető  

Pecsők István

Pecsők István

2002-ben kezdtem el mászni az olasz Júliai-Alpokban, ahol egy menedékházban a 'Rifugio Corsi'-ban dolgoztam. A hely 2,5 óra kapaszkodásra van a legközelebbi parkolótól, és paradicsom a sziklamászók számára. A ház üzemeltetője és barátai (barlangi mentők, hegyivezetők) voltak első oktatóim és mászótársaim. 10 év itt, egyre jobban elkötelezett a mászás iránt, kerestem a lehetőséget, hogy megosszam a benne talált örömömet és tapasztalataimat.
Itthon, már magyar nyelven a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudomyányi Karának Továbbképző Intézetében szereztem hegymászó/sziklamászó sportedzői képzettséget.

Képzettségek:
• Vizsgázott hegymászó
• Hegymászó sportedző - OKJ (Testnevelési Egyetem, 2011)
Tagja az alábbi szervezeteknek:
• Üveghegy Sportegyesület (ÜSE)
• Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium (MHOK)
• Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz)
• Oesterreichischer Alpenverein (OeAV)

További információk

Minden érdeklődővel és jelentkezővel egyéni időpontegyeztetés történik! Amennyiben részt kívánsz venni a Matterhorn mászáson, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@trekwolf.hu címen.