Hívj minket!
+36 30 135 5898 

Dolomitok via ferrata (Marmolada-, Sextener- és Tofana-csoport)
5 nap

Az első világháború alatt az osztrák és olasz katonák egyaránt megfigyelés alatt tartották a Dolomitok csúcsai mentén húzódó határszakaszt. Mivel sok turistaút részben vagy egészben az akkor kialakított katonai útvonalon halad, ezért ma is láthatunk itt épületromokat, létramaradványokat, barlangokat és fakunyhókat. Emellett a Dolomitok a klasszikus sziklamászás szülőhazája, sok híres alpinista, köztük Dibona, Comici, Cassin és Messner is itt kezdte pályafutását.
Túránk során megmásszuk a Dolomitok legmagasabb pontját, a Punta di Peniá-t, melyet egy rövid gleccserszakaszon keresztül közelítünk meg.

Túraprogram

1. nap:
Egyéni kiutazás Magyarországról. (Budapest – Cortina d'Ampezzo: kb. 750 km)
Találkozó 18.00-19.00 óra között a város dél-nyugati részén, a „T.Boite" patak mellett található Rocchetta kemping bejárata előtt.
Az éjszakát a kempingben (sátorban) töltjük.

2. nap:
Marmolada, Punta di Penia (3343 m)
Korán reggel indulunk autóinkkal szálláshelyünkről a Cana Fedaia-tóhoz. Járműveinket a parkolóban hagyjuk, majd felvonóval jutunk fel egészen 2625 méterig, ahonnan már gyalog folytatjuk utunkat. Gleccseren keresztülvágva érjük el a Punta di Penia (3343 m) csúcsát, melyről gyönyörű panoráma kárpótol minket fáradságunkért. A pihenést követően leereszkedünk a felvonóállomásig, majd a parkolóból autóinkkal visszamegyünk a kempingbe.
Menetidő: kb. 6 óra
Szállás: kempingben

3. nap:
Innerkofler és Forcelle út – Monte Paterno (Paternkofel, 2744 m)
Szálláshelyünkről reggel indulunk járműveinkkel. Az Auronzó menedékházig (2320 m) fizetős műúton megyünk, majd a Dolomitok egyik legismertebb és legszebb területéhez, a Tre Cime di Lavaredo (Drei Zinnen vagy Három Csúcs) lábához érkezünk. Innen gyalog folytatjuk utunkat.
Az út a parkolótól 1 óra a Locatelli menedékházig (Drei Zinnen Hütte, 2405 m), és 1 óra 30 perc a Luka-Innerkofler úton a Monte Paterno csúcsáig. Visszafelé 1 óra a Forcelle út, majd innen további 1 óra a törmeléklejtőn a parkolóig.
Menetidő: 4 óra 30 perc (+ 2 óra, ha meg szeretnénk mászni a Torre di Toblint)
Szállás: kempingben

4. nap:
Giovanni Lipella via ferrata (Tofana di Rozes, 3225 m)
A kempingből kora reggel indulva autóval megyünk a kb. 15 kilométerre található, 2083 méter magasan lévő Dibona menedékházig, ahonnan gyalog indulunk tovább. Egy alagút bejárata előtt kezdődik a via ferrata. Az útvonal mentén – melyet már az első világháborúban harcoló katonák is használtak – számos történelmi emléket fedezhetünk fel. Megnézzük a Tre Ditát. Minden ujj egy-egy torony, amelyet 1916-ban a katonák vájtak ki a hegy fokából. Innen már nem messze található a Tofana di Rozes 3225 méter magas csúcsa. A csúcson tartott rövid pihenőt követően a Giusanni menedékház (2580 m) érintésével indulunk vissza a Dibona menedékház parkolójába.
Menetidő: kb. 8 óra
Szállás: kempingben

5. nap:
A reggeli sátorbontás és összepakolás után egyénileg utazunk haza Magyarországra.

Az időjárás és a társaság erőnlétének függvényében a túrák sorrendisége változhat!

Túra nehézsége  

Torre di Toblin (C), Monte Paterno (B,I), Forcelle (A/B), Giovanni Lipella (C-C/D)

Technika: wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw

Kondíció: wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw wolf paw

Szükséges felszerelés

Eső, hideg és szél ellen védő ruházat, napszemüveg, fényvédő krém, fejlámpa, kb. 30 literes hátizsák, túrabot, hálózsák, derékalj, sátor.
Technikai felszerelés: via ferrata felszerelés (sisak, beülő, klettersteig szett), hágóvas, jégcsákány, kötél.

A szükséges technikai felszerelést mi biztosítjuk a túra során!

Létszám

A via ferrata túra indításához szükséges minimális létszám 5 fő, a maximális 6 fő.

Ár

63.000 Ft

Dolomitok via ferrata (Marmolada-, Sextener- és Tofana-csoport)
5 nap

Ár tartalmazza

A hegyi vezetés díját, a túravezető(k) utazással, felvonóval és szállással kapcsolatban felmerült költségeit, valamint a technikai felszerelés bérleti díját.

Ár nem tartalmazza

Az utazást oda-vissza (az üzemanyagköltség /Budapest – Cortina d'Ampezzo – Budapest: kb. 1500 km/, és az autópályadíjak összesen kb. 50.000 Ft/autó). Az esetlegesen felmerülő parkolási díjat, a fizetős út díját (22 EUR/autó), a felvonó (kb. 20 EUR) és a szállás költségét, amely 4 éj x kb. 15 EUR, valamint az étkezést és a biztosítást.
A közölt árak tájékoztató jellegűek és változhatnak. A helyszínen fizetendő költségek változásáért és bővüléséért a TrekWolf Kft. nem tud felelősséget vállalni.

Utazás  

Egyéni kiutazás Magyarországról. A legcélszerűbb autóval kiutazni (Budapest – Cortina d'Ampezzo: kb. 750 km). Ha valaki egyedül utazna vagy éppen nincs autója, azokat igyekszünk „összehozni", az egyazon autóban ülők pedig elosztják egymás közt az utazás költségeit.

Útvonaltervező:

Szállás  

4 éjszaka Cortina d'Ampezzo város dél-nyugati részén, a „T.Boite" patak mellett található „Rocchetta" nevű kempingben, saját sátrainkban. A kemping területén tiszta és kulturált vizesblokk található. Internet hozzáférés, valamint mosási és szárítási lehetőség is van, amit külön térítés ellenében használhatunk. A kemping rendelkezik egy kis élelmiszer üzlettel, de a közelben étterem is található.
Az általunk feltüntetett szálláslehetőség csak ajánlás, attól színvonalasabb szállást is választhatsz, ebben az esetben azonban a szállásfoglalást egyedi igényeidnek megfelelően már Neked kell intézned. A lényeg, hogy a találkozási ponton a kiírás, vagy a túravezetővel egyeztetett időpontban ott legyél.

Időjárás

Időjárás

Biztosítás  

Ehhez a túránkhoz az EUB Nívó utasbiztosítását ajánljuk Sport Extra kiegészítéssel.

Sport-Extra biztosítást szeretnék kötni

Túravezető  

Pecsők István

Pecsők István

2002-ben kezdtem el mászni az olasz Júliai-Alpokban, ahol egy menedékházban a 'Rifugio Corsi'-ban dolgoztam. A hely 2,5 óra kapaszkodásra van a legközelebbi parkolótól, és paradicsom a sziklamászók számára. A ház üzemeltetője és barátai (barlangi mentők, hegyivezetők) voltak első oktatóim és mászótársaim. 10 év itt, egyre jobban elkötelezett a mászás iránt, kerestem a lehetőséget, hogy megosszam a benne talált örömömet és tapasztalataimat.
Itthon, már magyar nyelven a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudomyányi Karának Továbbképző Intézetében szereztem hegymászó/sziklamászó sportedzői képzettséget.

Képzettségek:
• Vizsgázott hegymászó
• Hegymászó sportedző - OKJ (Testnevelési Egyetem, 2011)
Tagja az alábbi szervezeteknek:
• Üveghegy Sportegyesület (ÜSE)
• Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium (MHOK)
• Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz)
• Oesterreichischer Alpenverein (OeAV)

További információk

Csoportoknak (minimum 5 fő) megállapodás alapján más időpontban is indítjuk a via ferrata túrát.

Térkép:
TABACCO, 1:25 000 Nr. 03 Cortina d'Ampezzo E Dolomiti Ampezzane
TABACCO, 1:25 000 Nr. 010 Dolomiti Di Sesto Sextener Dolomiten

Irodalom:
Pascal Sombardier: Dolomitok (Via ferraták az Olasz Alpokban)
Christjan Ladurner: Klettersteige für Einsteiger (Südtirol-Dolomiten-Gardasee)
Klettersteig-Atlas, Band 2: Italien Nord (2009., Schall-Verlag)