,,…sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra

ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen – csakis az,

milyen élményeket hozott magával haza.”

Karl Lukan
Dolomitok via ferrata
(Marmolada-, Sextener- és Tofana-csoport)
5 nap
Az első világháború alatt az osztrák és olasz katonák egyaránt megfigyelés alatt tartották a Dolomitok csúcsai mentén húzódó határszakaszt. Mivel sok turistaút részben vagy egészben az akkor kialakított katonai útvonalon halad, ezért ma is láthatunk itt épületromokat, létramaradványokat, barlangokat és fakunyhókat. Emellett a Dolomitok a klasszikus sziklamászás szülőhazája, sok híres alpinista, köztük Dibona, Comici, Cassin és Messner is itt kezdte pályafutását.
Túránk során megmásszuk a Dolomitok legmagasabb pontját, a Punta di Peniá-t, melyet egy rövid gleccserszakaszon keresztül közelítünk meg.
1. nap:
Egyéni kiutazás Magyarországról. (Budapest – Cortina d’Ampezzo: kb. 750 km)
Találkozó 18.00-19.00 óra között a város dél-nyugati részén, a „T.Boite” patak mellett található Rocchetta kemping bejárata előtt.
Az éjszakát a kempingben (sátorban) töltjük.

2. nap:
Marmolada, Punta di Penia (3343 m)
Korán reggel indulunk autóinkkal szálláshelyünkről a Cana Fedaia-tóhoz. Járműveinket a parkolóban hagyjuk, majd felvonóval jutunk fel egészen 2625 méterig, ahonnan már gyalog folytatjuk utunkat. Gleccseren keresztülvágva érjük el a Punta di Penia (3343 m) csúcsát, melyről gyönyörű panoráma kárpótol minket fáradságunkért. A pihenést követően leereszkedünk a felvonóállomásig, majd a parkolóból autóinkkal visszamegyünk a kempingbe.
Menetidő: kb. 6 óra
Szállás: kempingben

3. nap:
Innerkofler és Forcelle út – Monte Paterno
(Paternkofel, 2744 m)
Szálláshelyünkről reggel indulunk járműveinkkel. Az Auronzó menedékházig (2320 m) fizetős műúton megyünk, majd a Dolomitok egyik legismertebb és legszebb területéhez, a Tre Cime di Lavaredo (Drei Zinnen vagy Három Csúcs) lábához érkezünk. Innen gyalog folytatjuk utunkat.
Az út a parkolótól 1 óra a Locatelli menedékházig (Drei Zinnen Hütte, 2405 m), és 1 óra 30 perc a Luka-Innerkofler úton a Monte Paterno csúcsáig. Visszafelé 1 óra a Forcelle út, majd innen további 1 óra a törmeléklejtőn a parkolóig.
Menetidő: 4 óra 30 perc (+ 2 óra, ha meg szeretnénk mászni a Torre di Toblint)
Szállás: kempingben

4. nap:
Giovanni Lipella via ferrata (Tofana di Rozes, 3225 m)
A kempingből kora reggel indulva autóval megyünk a kb. 15 kilométerre található, 2083 méter magasan lévő Dibona menedékházig, ahonnan gyalog indulunk tovább. Egy alagút bejárata előtt kezdődik a via ferrata. Az útvonal mentén – melyet már az első világháborúban harcoló katonák is használtak – számos történelmi emléket fedezhetünk fel. Megnézzük a Tre Ditát. Minden ujj egy-egy torony, amelyet 1916-ban a katonák vájtak ki a hegy fokából. Innen már nem messze található a Tofana di Rozes 3225 méter magas csúcsa. A csúcson tartott rövid pihenőt követően a Giusanni menedékház (2580 m) érintésével indulunk vissza a Dibona menedékház parkolójába.
Menetidő: kb. 8 óra
Szállás: kempingben

5. nap:
A reggeli sátorbontás és összepakolás után egyénileg utazunk haza Magyarországra.

Az időjárás és a társaság erőnlétének függvényében a túrák sorrendisége változhat!

4 éjszaka kempingben (Cortina d’Ampezzo).
Torre di Toblin (C), Monte Paterno (B,I), Forcelle (A/B), Giovanni Lipella (C-C/D)
Az útvonalak közepesen nehezek, de a kezünket szinte végig használnunk kell. Ennek ellenére a túrák biztonságosak és jól biztosítottak, túravezetőinknél pedig további biztosítási felszerelések vannak arra az esetre, ha valaki nagyobb biztonságérzetre vágyik. A túrák közepes fizikai állóképességgel és némi akaraterővel teljesíthetőek. Elengedhetetlen a szédülésmentesség, a magabiztos koordináció és a kellő fizikai állóképesség. Kizáró ok a tériszony és a megfelelő mozgáskoordináció hiánya. A Punta di Penia mászás könnyű gleccsertúra.
Eső, hideg és szél ellen védő ruházat, napszemüveg, fényvédő krém, fejlámpa, kb. 30 literes hátizsák, sátor, hálózsák, derékalj, túrabot.
Technikai felszerelés: via ferrata felszerelés (sisak, beülő, klettersteig szett), hágóvas, jégcsákány, kötél.

A szükséges technikai felszerelést mi biztosítjuk a túra során!

A via ferrata túra indításához szükséges minimális létszám 5 fő, a maximális 7 fő.
39.900 Ft/fő
A hegyi vezetés díját, a túravezető(k) utazással, felvonóval és szállással kapcsolatban felmerült költségeit, valamint a technikai felszerelés bérleti díját.
Az utazást oda-vissza (az üzemanyagköltség /Budapest – Cortina d’Ampezzo – Budapest: kb. 1500 km/, és az autópályadíjak összesen kb. 50.000 Ft/autó). Az esetlegesen felmerülő parkolási díjat, a fizetős út díját (20 EUR/autó), a felvonó (kb. 20 EUR) és a szállás költségét, amely 4 éj x kb. 10 EUR, valamint az étkezést és a biztosítást.
A közölt árak tájékoztató jellegűek és változhatnak. A helyszínen fizetendő költségek változásáért és bővüléséért a TrekWolf Kft. nem tud felelősséget vállalni.
Jelentkezési határidő: 2012. július 20.
Csoportoknak (minimum 6 fő) megállapodás alapján más időpontban is indítjuk a klettersteig túrát!

Időjárás
Webkamerák
Képek 2010

Térkép:
TABACCO, 1:25 000 Nr. 03 Cortina d’Ampezzo E Dolomiti Ampezzane
TABACCO, 1:25 000 Nr. 010 Dolomiti Di Sesto Sextener Dolomiten

Irodalom:
Pascal Sombardier: Dolomitok (Via ferraták az Olasz Alpokban)
Christjan Ladurner: Klettersteige für Einsteiger (Südtirol-Dolomiten-Gardasee)
Klettersteig-Atlas, Band 2: Italien Nord (2009., Schall-Verlag)


2012. 08. 01.  -  08. 05.
A túrára még lehet jelentkezni.
Már csak néhány helyünk van!
Csak várólistára tudsz jelentkezni.
A túrára már nem lehet jelentkezni.