,,…sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra

ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen – csakis az,

milyen élményeket hozott magával haza.”

Karl Lukan
Sierra Nevada (John Muir Trail)
22 nap
„The range of light” („fényvonulat”, avagy „fénylánc”-ként lehetne fordítani) – így nevezte John Muir természettudós a Kalifornián észak-déli irányban keresztülvonuló hegyláncot, a Sierra Nevada-t, különlegesen szép légköri jelenségei miatt. Ez a geológiai mértékkel nézve viszonylag fiatal (a Sziklás-hegységnél jóval fiatalabb) hegylánc olyan nevezetességeknek ad otthont, mint a Yosemite Nemzeti Park, mely gleccservájta völgyeivel és szikláival (Half Dome, El Capitan – csak a leghíresebbeket említve), vagy mint a Sequoia Nemzeti Park, mely óriási hegyvidéki mamutfenyőivel nyűgözi le a látogatókat. Legmagasabb csúcsa, a Mount Whitney, egyben az USA egybefüggő államainak legmagasabbika is (4421 m). John Muir-nak köszönhető, hogy az 1800-as évek végén mind a Yosemite-t, mind a mamutfenyőket védetté nyilvánították. Életét annak szentelte, hogy azáltal formálja az emberek gondolkodását, hogy megmutatja nekik a természet szépségeit mind írásain, mind túravezetésein keresztül. Ezért a rendkívüli munkásságáért, az ő tiszteletére nevezték el Észak-Amerika egyik legszebb ösvényét John Muir Trail-nek (JMT), melynek kiindulópontja a Yosemite völgy, végpontja pedig az előbb is említett Mount Whitney csúcsa, és amely 233 mérföldön (373 km) keresztül kanyarog a Sierra Nevada 2500 – 4400 méteres magasságában, az ún. High Sierra-n (Magas Sierra). Az ösvény bejárása 2, legfeljebb 3 hét alatt teljesíthető, melynek során garantáljuk, hogy életre szóló élménnyel gazdagodik a hegymászó.
1. nap: Utazás repülővel San Francisco-ba, majd busszal Merced-be
A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről indulunk repülőjárattal. San Francisco-ból busszal még aznap továbbutazunk Merced városába, ahol az éjszakát hotelben töltjük.

2. nap: Merced – Yosemite völgy
Reggel busszal továbbutazunk a Yosemite Nemzeti Parkba, ahol egy néhány órás sétára indulunk a völgyben, majd megtesszük a szükséges előkészületeket a másnapi induláshoz. Az éjszakát sátrainkban töltjük Curry Village-ben (ettől a naptól kezdve a következő 16 nap éjszakáit sátorban töltjük).

3. nap: Yosemite völgy – Half Dome trail junction
A Yosemite völgyből gyalog folytatjuk utunkat, majd kb. 1660 méteres szintemelkedést leküzdve jutunk fel a Half Dome csúcsára (2693m), ahonnan kb. 600 méter szintet ereszkedünk táborhelyünkig.
Táv: 20 km, menetidő kb. 10 óra.

4. nap: Gyalogtúra a Tuolumne Meadows-hoz
Szintkülönbség: 1000 m fel, 500 m le. Táv: 30 km, menetidő kb. 10 óra.

5. nap: Tuolumne Meadows - pihenőnap
Ezt a napot pihenéssel és kisebb túrákkal töltjük, ismerkedünk a környékkel.

6-8. nap: Gyalogtúra Tuolumne Meadows-tól a Vermilion Resort-ig
Szintkülönbség: 3600 m fel, 3833 m le. Táv: 110 km.

9. nap: Vermilion Resort - pihenőnap
Ezen a napon kipihenjük az előző napok fáradalmait.

10-16. nap: Gyalogtúra a Vermilion Resort-tól a Guitar Lake-hez
Szintkülönbség: 8217 m fel, 6933 m le. Táv: 187 km.

17. nap: Mount Whitney megmászása (4421 m)
Hajnalban indulva megmásszuk az USA egybefüggő államainak legmagasabb csúcsát, a Mount Whitney-t.
Táv: kb. 16 km, menetidő kb. 8 óra. (Szintkülönbség: 1067 m fel, 867 m le).

18. nap: Gyalogtúra a Whitney Portálhoz, majd Lone Pine városába
Táv: kb. 11 km, menetidő kb. 7 óra.
Az éjszakát sátrainkban töltjük (alternatív lehetőség: szállás motelben).

19. nap: Utazás busszal Lone Pine városából vissza a Yosemite völgybe
Az éjszakát sátrainkban töltjük (alternatív lehetőség: szállás motelben).

20. nap: Pihenés a Yosemite völgyben, majd délután utazás busszal San Francisco-ba
A Yosemite völgyben kipihenjük a JMT végigtúrázásának fáradalmait, majd délután busszal San Francisco-ba utazunk, ahol az éjszakát egy hostelben töltjük.

21-22. nap: Utazás Magyarországra
San Francisco-ból repülővel Budapestre utazunk.

2 éjszaka hostelben (diákszállás), 18 éjszaka sátorban.
A John Muir Trail 2500 – 4400 méteres magasságban vezető, kondícióigényes túra, mely technikailag nem nehéz, igazi trekking terep. A kihívást a nagy szintkülönbségek, és főként a naponta megteendő táv (18-30 km), a nagy magasság, valamint a levegő oxigéntartalmának csökkenése jelentik. Mivel mi szeptemberben megyünk, ezért a csúcsrégióban hó és jegesedés nem valószínű, viszont a hőmérséklet éjszaka -5, -10 fok is lehet.
Hideg és szél ellen védő ruházat, kesztyű, kamásli, jó túrabakancs, túrabot, kb. 60-70 literes hátizsák, fejlámpa, napszemüveg, fényvédő krém, elsősegély csomag.
Szükséges még sátor (2-3 emberenként 1 db), derékalj, hálózsák, főző, edények és élelmiszer legalább 5 napra (ennek logisztikai kihívásaira van megfelelő megoldásunk).
A John Muir Trail túra indításához szükséges minimális létszám 5 fő, a maximális 8 fő.
129.000 Ft/fő
A hegyi vezetés és a szervezés díját, valamint a vezető(k) utazással és szállással kapcsolatban felmerült költségeit.
Az utazást oda-vissza (a repülőjegy /Budapest – San Francisco – Budapest/ várható költsége az illetékkel együtt 190.000 Ft-tól).
A vízum díját (kb. 34.000 Ft).
A kaliforniai belföldi buszjegyek árát és a taxi költségét (kb. 25.000 Ft).
A helyszínen fizetendő költségeket (nemzeti parki- és múzeumbelépők, engedélyek, borravalók: kb. 100 USD).
Az egyéni kiadásokat (taxi, telefon, fotóengedélyek, stb.)
2 éjszaka szállásköltségét (kb. 15.000 Ft).
Az étkezést és a biztosítás díját.

A közölt árak tájékoztató jellegűek és változhatnak. A helyszínen fizetendő költségek változásáért és bővüléséért a TrekWolf Kft. nem tud felelősséget vállalni.

Jelenleg nincs aktuális időpontunk.

Hasznos tanácsok:
Kötelező biztosítást kötni!
Nincs kötelező védőoltás, az ideutazók egészségügyi kockázata nem nagyobb, mint saját hazájukban.
Jó, ha van nálunk az út alatt Quarelin, Algopyrin, Cataflam, Imodium, Ciprobay, Smekta por, Reasec, Nospa, Brulamycin szemcsepp, C, B6 és B12 vitamin, víztisztító tabletta, izolációs fólia, valamint egészségügyi csomag – ezek lesznek a túravezetőknél is. Aki pollenallergiában szenved, ne hagyja otthon a gyógyszereit, bár szeptemberben nem kell a fűfélék jelentős virágzására számítani. A víztisztító tablettán kívül javasolunk egy víztisztító berendezést (ez lesz a túravezetőknél) is.
Rovarokra, szúnyogokra szeptember második felében nem kell tömegesen számítani.

Tisztálkodási lehetőség: minden nap több vízvételi forrás (patakok, tavak) mellett haladunk el. Ezen kívül a városokban, valamint a Yosemite völgyben, Tuolumne Meadows-nál és a Vermilion Resort-nál zuhanyozási lehetőségre számíthatunk.

Étkezéssel kapcsolatos logisztika: Merced városában bevásárolunk a JMT túra teljes hosszára, majd azt három dobozban postázzuk (Tuolumne Meadows, Muir Ranch és Vermilion Resort). Így a túra első szakaszán 3 napi, második szakaszán 5 napi, és a harmadik, utolsó szakaszán 8-9 napi élelmiszert kell magunkkal vinnünk.

Az élelmiszer védelmére (medvék) egy kb. 5-6 literes dobozt bérlünk.

A helyi fizetőeszköz az USA dollár (1 USD kb. 240 Ft). Bankkártya használatára csak a városokban és a Yosemite völgyben van lehetőség.
Az időeltolódás a magyarországi időhöz képest -9 óra!

Repülés előtt érdemes informálódni, mit lehet felvinni a gépre, stb.

Fontos!
A csekély programmódosítás jogát fenntartjuk!

Az útlevélnek a visszaérkezéstől számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie!

Vízum
2008. november 17-től a magyar állampolgárok a Vízummentességi Program keretében üzleti- vagy magáncélból 90 napnál nem hosszabb időtartamra vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, amennyiben az utazónak elektronikus chipet tartalmazó, érvényes magyar útlevele van. Ennek az e-útlevélnek bordó színű a borítója, ellentétben a régebbi nem-elektronikus kék borítójú útlevéllel. A kék útlevéllel rendelkezők csak érvényes vízummal utazhatnak.

Az engedélyek és az utasbiztosítás beszerzéséhez segítséget nyújtunk.

Túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel.

Programunkon elsősorban magashegyi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény (pl.: időjárás-változás) léphet fel. A zord időjárás vagy a résztvevők erőnléte szükségessé teheti az előzetesen egyeztetett túraterv módosítását. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, az esetleges vis maior (például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk) következtében bekövetkező változásokért a TrekWolf Kft. nem vonható felelősségre, az előre nem várt extra költségvonzatok pedig a mindenkori résztvevőket terhelik, melyhez megértéseteket kérjük. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal-módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt! Túravezetőink fenntartják maguknak a jogot, hogy indokolt esetben az egész csoporttal visszaforduljanak. A túravezető döntését mindenkinek be kell tartania, mivel az a résztvevők biztonságát szolgálja.