,,…sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra

ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen – csakis az,

milyen élményeket hozott magával haza.”

Karl Lukan
Magas-Tátra túra
3 nap
A Magas-Tátra a világ legkisebb terjedelmű magashegysége, azonban a Kárpátok hegyvonulatának legmagasabb pontjai itt találhatók. A mindössze 26 km-es főgerincű Magas-Tátra kis területe ellenére rendkívül gazdag, látványos magashegységi formakincset rejt, ahol megközelítőleg 120-190 tengerszem található. Kőzeteinek nagy részét gránit alkotja, helyenként találhatunk azonban mészkövet és palát is.
A hegység a magyar hegymászás bölcsője. Nagy érdeme volt a Tátra feltárásában a Magyarországi Kárpát Egyesületnek (MKE), és különösen az oly kiváló alpinistáknak, mint Déchy Mór, Téry Ödön vagy Thirring Gusztáv, valamint Grósz Alfréd. A tátrai idegenforgalom és turistaság fejlődésének korszakalkotó eseménye, és az MKE egyik legnagyobb, hatásában pedig mindenképpen legkiemelkedőbb alkotása volt az 1885-ben elkészült, úgynevezett Tátra-körút (ma Tatranská magistrála) megépítése a Csorba-tótól egészen Barlangligetig.
1. nap:
Egyéni kiutazás Magyarországról. (Budapest – Tátralomnic: kb. 320 km, Miskolc – Tátralomnic: kb. 200 km)
Találkozó 19.00 órakor a tátralomnici sífelvonó-állomás parkolójában.

2. nap:
Tátralomnic – Ótátrafüredre gyorsvonattal, majd innen fogaskerekűvel Tarajkára megyünk, ahonnan gyalog folytatjuk utunkat.
Tarajka (Hrebienok, 1285 m) – Téry-menedékház (2015 m) – Vöröstorony-hágó (Priecne sedlo, 2352 m) – Rabló-menedékház (Zbojnická-chata, 1960 m) – Tarajka (menetidő: kb. 8-9 óra)

3. nap:
Tátralomnic – Csorba-tó-ra autóval (22 km), amit a parkolóban hagyunk, majd innen kezdődik a gyalogtúránk.
Csorba-tó (Strbské pleso, 1355 m) – Fátyol-vízesés (vodopád Skok) – Lorenz-hágó (Bystré sedlo, 2314 m) – Wahlenberg tavak – Csorba-tó (menetidő: kb. 8 óra)
A túrát követően egyénileg történik a hazautazás Magyarországra.

Az időjárás és a résztvevők erőnlétének függvényében a túrák sorrendisége változhat!

2 éjszaka Tátralomnicon, panzióban.
A túrák a szintemelkedések miatt fárasztóak. A turistaösvények jól kijártak és többségében sűrűn jelzettek. Túráink során több helyen láncok segítik utunkat.
Gyalogtúrázó öltözet (esőkabát, polárkabát, kamásli, túrabakancs, sapka, kesztyű, napszemüveg, stb.), fényvédő krém, elsősegély csomag, fejlámpa, túrabot, kb. 25 literes hátizsák.
A túra indításához szükséges minimális létszám 5 fő, a maximális 10 fő.
15.500.-Ft
A túravezetés díját, a vezető(k) utazással és szállással kapcsolatban felmerült költségeit.
Az utazást oda-vissza (az üzemanyagköltség kb. 14.000.-Ft/autó), az esetleg felmerülő parkolás díját, a szállás költségét, mely 2 éj x 15 EUR/fő, a fogaskerekű díját (6,3 EUR), valamint az étkezést és a biztosítást.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 20.
Csoportoknak (minimum 6 fő) megállapodás alapján más időpontban is indítjuk a túrát!

Aktuális időjárás.
Webkamerák
Képek 2009
summitpost.org
tatry.nfo.sk

Térkép:
VKÚ, Vysoké Tatry, turista térkép, 1:25 000

Irodalom:
Dr. Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegyvilága
Nagy Árpád: Tátrai túrák
Jozo Simko: Magas-Tátra
Ladislav Janiga: Tatry z oblakov (Turistakalauz)
Juraj Ksiazek: Kis képes turistavezető


2010. 10. 01.  -  10. 03.
A túrára még lehet jelentkezni.
Már csak néhány helyünk van!
Csak várólistára tudsz jelentkezni.
A túrára már nem lehet jelentkezni.