,,…sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra

ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen – csakis az,

milyen élményeket hozott magával haza.”

Karl Lukan
A Monte Rosa csoport 4000 méteres csúcsai
5-6 nap
A Wallisi-Alpokban található Monte Rosa csoport több négyezer méter fölé nyúló csúcsot foglal magába. Itt egy nap alatt akár öt-hat négyezer méter fölötti csúcsra is fel lehet mászni. Ezek közül a legkedveltebb a Signalkuppe, amelynek tetején van az Alpok legmagasabban épült menedékháza, a Capanna Margherita (4554 m). Tőle északra található a csoport legmagasabb pontja, a Svájc első topográfiai térképét elkészítő Dufour tábornok nevét viselő főcsúcs, a Dufourspitze (4634 m), ami egyúttal az Alpok második legmagasabb csúcsa, és amelyet Dr Déchy Mór délről elsőként mászott meg.
1. nap:
Egyéni kiutazás Magyarországról. (Budapest – Milano – Varallo – Alagna Valsesia: kb. 1100 km)
Találkozó az alagnai kempingben 19.00 órakor.
Az éjszakát a kempingben (sátorban) töltjük.

2. nap:
Alagna – Gnifetti menedékház (3647 m)
Reggeli és sátorbontás után, kb. 10 órakor indulás Alagnából (1191 m) felvonóval a Passo Salati végállomásig (2971 m), mely kb. 1-2 óra, majd innen a Punta Indren (3260 m) érintésével kb. 4 óra a Gnifetti menedékházig (3647 m), ahol az éjszakát töltjük.

3. nap:
Gnifetti menedékház – Vincent-Pyramide (4215 m) – Balmenhorn (4167 m) – Gnifetti menedékház
Szintemelkedés: kb. 740 m, menetidő: kb. 5 óra
Szállás: a Gnifetti menedékházban, C.A.I.

4. nap:
Gnifetti menedékház – Schwarzhorn /Corno Nero/ (4322 m) – Ludwigshöhe (4341 m) – Parrotspitze (4432 m) – Zumsteinspitze (4563 m) – Signalkuppe, Margherita menedékház (4554 m)
Szintemelkedés: kb. 1450 m, menetidő: kb. 8 óra
Szállás: a Margherita menedékházban, C.A.I.

5. nap:
Margherita menedékház - Gnifetti menedékház – Indren felvonó állomás, majd innen felvonóval lemegyünk Alagnáig.
Szállás: az alagnai kempingben.

6. nap:
Sátorbontást követően Alagna Valsesiából egyénileg utazunk haza.

2 éjszaka kempingben, 3 éjszaka menedékházban.
PD, 40-50 fok.
Nagy magasságban vezető, kondícióigényes hegymászó túra, mely azonban úgy került összeállításra, hogy akár több útba eső csúcsot is kihagyhassanak azok, akiknek nem megfelelő a felkészültségi szintje. Az első napon a hirtelen szintemelkedés, és a nagy magasságban történő alvás problémát okozhat, mivel kevés az idő az akklimatizációra.
Eső, hideg és szél ellen védő ruházat, kamásli, túrabakancs, napszemüveg, fényvédő krém, elsősegély csomag, fejlámpa, 35-40 literes hátizsák, tartalék élelem, sátor, hálózsák, derékalj, túrabot.
Technikai felszerelés (sisak, beülő, jégcsákány, hágóvas, 2 db HMS karabiner, 2 db karabiner, 1 db jégcsavar, varrott dyneema hevederek és kötélgyűrűk, kötél, stb.).

A szükséges technikai felszerelést mi biztosítjuk a túra során!

A minimális létszám 2 fő, a maximális létszám 4 fő vezetőnként.
99.000 Ft/fő
A hegyi vezetés és a szervezés díját, a vezető(k) felvonóval és szállással kapcsolatban felmerült költségeit, valamint a technikai felszerelés bérleti díját.
A túravezető és a résztvevő(k) kiutazását (az üzemanyagköltség /Budapest – Alagna Valsesia – Budapest: kb. 2200 km/ és az autópályadíjak (90 EUR) összesen kb. 85.000 Ft/autó), az esetlegesen felmerülő parkolások díját, a felvonók díját (30,50 EUR/fő), a szállás költségeit (összesen kb. 80 EUR/fő), valamint az étkezést és a biztosítást.
A közölt árak tájékoztató jellegűek és változhatnak. A helyszínen fizetendő költségek változásáért és bővüléséért a TrekWolf Kft. nem tud felelősséget vállalni.
Jelentkezési határidő:
2012. június 10.
2012. június 20.

Kettő vagy több jelentkező esetén más időpontban is indítjuk a túrát!

Aktuális időjárás.
Képek 2011
Képek 2008

A túrához nem szükséges komolyabb tapasztalat, de ne ez legyen az első normál utas alpesi csúcsod. Amennyiben még nem, vagy régen jártál alpesi túrán 3000 méter felett, akkor javasoljuk, hogy az akklimatizáció megkönnyítése érdekében előtte feltétlenül gyere el velünk valamelyik hegymászó programunkra (Grossvenediger, Wildspitze, Allalinhorn, Weissmies)!

A résztvevők felkészültségi szintjéhez és az időjárási viszonyokhoz mérten a túravezető némileg módosíthatja a programot.

Térkép:
IGC, Monte Rosa Alagna Valsesia Macugnaga Gressoney 1:25.000 Nr. 109
Kompass, Monte Rosa 1:50.000 Nr. 88

Irodalom:
Richard Goedeke: 4000er (Die Normalrouten auf alle Viertausender in den Alpen)


2012. 06. 25.  -  06. 30.
2012. 07. 11.  -  07. 16.
A túrára még lehet jelentkezni.
Már csak néhány helyünk van!
Csak várólistára tudsz jelentkezni.
A túrára már nem lehet jelentkezni.